Oktatás

Ma a parlamenti közvetítésben felmerült, hogy az érettségin miért csak 3.5 körüli az átlag.
Egyrészt számomra semmit sem mond a 3.5, mert az nem feltétlen jellemzi a tudásszintet.
A követelmények csökkentésével, növelésésvel is lehet változtatni. Következő problémém, hogy tendenciákat kell figyelni legalább 10 évre visszamenőleg, időbeli alakulást, grafikonokat. Ezt szinte mindenhol elspórolják, csak azt mondják, hogy ennyi millió, vagy annyi milliárd…
Figyelembe kéne venni az érettségizettek számát, a rendszert, hogy alakult a tananyag az egyes országohoz és a tudományos felfedezésekhez a tudományok fejlődéséhez képest.
Egy másik dolog ami kicsit furcsa, és már trendnek tűnik amerikában, hogy az emberek nem értik mit is jelent az átlag. Illúziójuk van egy kicsit, mindenki azt szeretné ha a gyermeke átlagon felüli lenne mindenben, és amikor kiderül, hogy ez nincs így azt nem fogadják el. Ez a eset is erre emlékeztetett egy kicsit. Mit is jelent a 3-as osztályzat, “közepes”. Nálam a közepes az valahol az átlag, mint számtani közép fogalmát juttatja eszembe. Akkor miért is probléma hogy a közepes és a jó közötti az átlag? Minek kéne lennie?
Az emberek és a gyerekek sem egyformák, vannak akik ebben, vannak akik abban jóbbak a többieknél. Az osztályzás valahol a differenciálás eszköze. Tudom, hogy mindenki jelest szeretne, de akkor mi értelme az egésznek ha mindenki 5-ost kap. Főleg hogy az érettségi mégiscsak az éretté, nagykorúvá, felnőtté vállás küszöbén található. Mégis mikor mondjuk meg a gyereknek hogy hol is helyezkedik el a többiekhez képest. A munkáltatók mi alapján válasszanak majd….

Igazából ez az egész egy kicsit műbalhénak tűnik. Az igazi probléma ennél sokkal méllyebben van. Szeretném látni, hogy leül a szakma a politikával és kidolgoznak legalább 90%-os egyetértéssel egy minimum 12 éves stratégiai tervet az oktatásban. Ennél rövidebb idő alatt nem mérhető, és tervezésnél is fontos, hogy általánoos iskolától középiskoláig ne változtatgassák a rendszert 4 évente.
Persze a gazdaság más területein is szükség lenne egy irányra ami kijelölné Magyarország jövőjét. Az sem állapot, hgy éente, sőt egy éven belül többszök módosítják az adózás rendszerét, ellehetetlenítve a tervezést. Egyébként is a gyors profit és ehhez igazodó adórendszerben nehezen jönnek létre lassan megtérülő beruházások, mint például villamos erőművek, zöld energia. Vannak dolgok amiket igazán csak az állam, vagy több állam tud létrehozni. Mijen jó volna ha tisztáb lenne e levegő, egészségesebbek lennének az emberek… amit elősegítene a környezetbarát fejlesztések amik csak az anyagi oldalát nézve nem térülne meg 5 éven belül…
Na vissza az oktatáshoz, szerintem a médiatörvény-t is módosítani kellene. Régebben voltak jó oktató műsorok, mint például a Repeta. Azóta a csatorna választék jelentősen bővült, de nem hogy részaraányosan nem nőtt az ilyen jellegő műsorok száma, hanem megszűntek. Egyik ötletem: be lehetne vezetni, hogy 5-től 7-ig minden csatornán csak kotató műsorok mehetnének. Persze ezek drágábbak mint sok agyatlan műsor. Az isz szomorú, hogy az ismeretterjesztő csatornáknak nincs földi sugárzású változata, és kábeltévén sosem találhatók meg az alap csomagokban, csak a drágábbakban…
Nem lehet csak a médiát okolni, ha a társadalomban nincs meg a tudás erkölcsi megbecsülése. Az azért nem tejesen igaz, hogy a szolgáltatók azt adják amire a nézőknek igényük van, de van benne valami. Az igazi célkitűzésüket a még nézhető és olcsó jobban jellemezheti. Sok mindenre vssza lehet vezetni, de sajnos a szorgalmas munka, tanulás nincs megbecsülve. A tanárképzőre nem a legjobbak jelentkeznek, innentől sem a szülők sem a tanulők nem néznek fel rájuk, nem ők a példaképeik.
A TV-ben tanulmányi versenyekről, tudományos diákköri munkákról szinte szó sem esik. Helyette korrupcsiós botrányok, csalók álnak a reflektorfényben. És az az ifjú aki ezen nevelkedik nehezen választ jó mintaképet. Az egyik legbühítőbb a BKV 100 milliós végkielégítési botránya. Egy havi 100 ezer forintos keresetű 100 évig kellene hogy ezért dolgozzon. Nem csoda ha nem a nehéz tanulást és kemény munkát választják a fiatalok. Ilyen dotrányokkal tehetséges fiatalok generációit lehet elveszíeni a társadalmila hasznos munkavágzésből.

USB Boot

Egy USB-rol bootolo BartPE-t akartam eredetileg osszerakni, de kicsit tovabb tartott mint elsore gondoltam. Sajnos az iso bootolasa nem az igazi.
Mort tobb boot loadert is ki lehet valasztani. A boot szektorban az NT rendes boot loadere van, a boot.ini-bol lehet kivalasztani:
– a windows install cd setup loaderet ami a winnt.sif utasítására betolti az iso-t ram drive-ra (max 500MB)
– a GRUB4DOS boot loadert
– egy telepitett windowst
GRUB ala be van integralva az Ultimate Boot CD (grub menuvel). Eredetileg a GParted-et raktam be ami meg mindig bent van Memtesttel. Probaltam a Clonezillat is berakni de nem sikerult, a syslinux bootolasa sem sikerult se nt alol se grubbol. A GRUB menubol meg lehet hivni az ntldr-t vagy a setupldr.bin-t is. DOS boot floppy-k betoltese is mukodik.

Bolognai

Meg Szerdan csinaltam egy nagy adag Bolognai szoszt.
Hozzavalok: voroshagyma, 1kg sertes comb, paradicsom szosz, fokhagyma, so, fuszerek

Pörkölt

Tegnap főztem egy jó kis pörköltet 2kg combból.
Hozzávalók: zsír, 4 fej vörös hagyma, 2kg sertés comb, csemege piros paprika, só, paradicsom
Köret: csiga tészta

Információ – Demokrácia

Néhány éve bukkantam egy érdekes témára, éppen programozási információkat tartalmazó oldal után kutatva ami már eltűnt a netről. Ez nem egyedi eset, sajnos számos jó oldal szűnik meg, persze mégtöbb jön közben létre, ezzel együtt egyre nehezebb megtalálni egy-egy oldalt, és vannak olyan információk, amik teljesen lekerülnek a látóhatárról. De nem is ez a probléma, hanem az új információk minősége ami a netre felkerül. Egyre több a szándékosan megtévesztő, vagy figyelemelterelő adat a neten. Míg a fontos kérdések eltűnnek a süllyesztőben.
Ezt én információ szennyezésnek nevezem, ami komoly kihívást jelent a demokrácia számára, ill. a demokrácia normális működését akadályozza mivel nem tudunk informált döntést hozni.

A Wikipedia egy nagyszerű találmány rengeteg információval. (Sajnos a fent lévő cikkek nem teljesen megbízhatók, hiányosak, néha tévesek)
Sajnos azonban komoly veszélyben van a Nagy Profittal szemben.

See Who’s Editing Wikipedia – Diebold, the CIA, a Campaign

Wikipedia Scandals revealed by a program

Fizika

Valami zavar engem, nem értek pár dolgot.
Mi is van a tér tágulásával, és az energia megaradással?

Az egyik ami már régebben jutott eszembe, beszéltem is róla tanult emberekkel (igaz nem elméleti fizikusokkal), de még senki nem tudta megmagyarázni. Lehet hogy itt az ideje egy kis feladatot adni a google keresőnek… (született is pár találat, de még át kell tanulmányoznom őket)
Vöröseltolódás – foton energiája
A tudomány mai állása szerint (atmász?, na jó inkább nem rövidítem, mindenhova oda kell képzelni) a világegyetemünk tágul, tele van sötét anyaggal, meg sötét energiával, amiről seni nem tudja micsoda, de csak ezekkel jönnek ki a jó eredmények a képletekből (lehet hogy elkéne már egy új Einstein…)
Szóval a lényeg címszavakban:
Hidrogén gáz, vonalas színkép, anyagra jellemző karakterisztikus spektrum (emisszió egy másik galaxisban)
a megfigyelt színkép el van tolódva a vörös irányba (nagyobb hummámhosz) a nálunk tapasztalhatóhoz képest
vagyis a foton frekvenciája alacsonyabb (mivel a fény sebessége állandó f=c/l)
tehát a foton energiája is alacsonyabb (E=h*f)
Hova tűnt az energia?

A másik ami most hutott eszembe
Helyzeti energia – világegyetem tágulása
Amikor két test tömegvonzásuk miatt egymás felé gyorsulnak, nő a sebességük, és a relativitás elmélet szerint a tömegük is. Itt az mozgási energia a helyzeti energiából alakul át. Amikor a két test távolodik, akkor helyzeti energiájuk nő (miközben a gravitáció miatt sebességük csökken). De a világegyetem a megigyelések alapján nem lassulva tágul, hanem gyorsulva. Ezek szerint helyzeti energia keletkezik amikor a tér tágul?

Na mára ennyit erről…
Megyek VirtualBoxozni

Some Youtube

Eurovision 2010 nyertes:
Lena Meyer-Landrut – Satellite – Eurovision Song Contest 2010 Germany (offizielles Musikvideo)
Lena – Satellite (Germany)
Lena’s second rehearsal (impression) at the 2010 Eurovision Song Contest
Germany “Satellite”, Lena – Winner of Eurovision Song Contest Final 2010 – BBC One

Kedvenc Hugh Laurie song:
Hugh Laurie Singing Mystery Inside The Actors Studio with Lyrics
van par jo kabare jelenete
Funny Hugh Laurie & Stephen Fry comedy sketch! ‘Your name, sir?’ – BBC comedy

subscription update:
VenetianPrincessLady Gaga – Telephone – Parody (“Accident Prone”)
davedaysMiley Cyrus – My Last Song for Miley (Dave Days)
AgentXPQ Tales Of Mere Existence