Zeitgeist: Moving Forward is out! Watch It!
http://zeitgeistmovie.com/
http://www.zeitgeistmovingforward.com/
Január óta elérhető, letölthető a 3. Korszellem film a fenti linkeken. Nézzétek meg!
Egyes részei már korábban is megtekinthetők voltak, mint például az ipar folyamatos szemét termelési igényéről. Vagyis az ipar azon szükségletéről van szó, hogy az emberek folyamatosan fogyasszanak, és mindenből újat kelljen venni rövid időn belül. Sok mérnöknek ma a feladata az “élettartam tervezés”, vagyis hogy egy bizonyos idő után nagy bizonyossággal meghibásodjon használhatatlanná váljon a termék. És persze mindez úgy hogy a termékek nem újrahasznosíthatóságra vannak tervezve, tehát legtöbb esetben ezek mind mennek a szeméttelepre…
Közben fogynak a Föld nyersanyag készletei…
A Youtubeon nemrég láttam egy sorozatot aminek az egyik része a palackozott vizekről szól, hogy mennyivel többet fizetünk egy olyan termékért amit megkaphatnánk szinte ingyen a saját lakásunkban. Nem minden ásványvíz jobb mint a csapvíz. Sokkal több energiába kerül a szállítása (nekünk is, meg a kereskedelemnek is) és sokkal jobban megterheli a környezetet. (szállítás, csomagolás mind kőolaj fogyasztás)
És hol vannak a visszaváltható PET palackok, üvegek?…
A pénzt mint egyedi motivációs erőt a Korszellemben is megkérdőjelezik, mint az egyik RSA Animate videóban ‘Mi motivál minket’ vagy valami hasonló címmel.
Felmerül az emberi szabadság kontra szabad piac/kereskedelem kérdése is. Sokszor megtévesztő az elnevezés, ha csak a szavakra koncentrálnak, és nem gondolkodunk el mit is jelentenek, mi zajlik a háttérben. A free market capitalism “játékban” részt vevő cégek (vagyis minden non profit) folyamatosan versenyeznek a fogyasztókért, és felelősséggel tartoznak a befektetőiknek, ami azt jelenti hogy kötelességük a lehető legtöbb pénzt megszerezni amit lehet. A profit maximalizálás folyamatában pedig nem szerepelnek erkölcsi, etikai kérdések, hogy vajon helyes-e valamit csinálni. Ha olcsóbb például a büntetést, vagy néhány per költségét kifizetni mint kijavítani a problémát, nem beszennyezni a környezetünket amiben élünk, akkor a játékszabályok szerint a vállalat azt fogja tenni. A vállalatok mint jogi személyek, egy pszichiátriai szempontok szerint egy pszichopatára hasonlít. [The Corporation]
Beszennyezik a levegőt, vizeinket, megmérgeznek minket… A tiszta levegőben, vízben nincs pénz. A levegő, víz megtisztításában már igen. Ugyanígy az egészségben sincs. Ha valaki egészséges akkor nem kell fizetnie senkinek, egyetlen cég se profitál belőle. A betegségek kezelésében viszont rengeteg pénz van. megismétlem a kezelésében, és nem a gyógyításában! A gyógyszercégeknek az élet hosszig tartó kezelés hozza a legtöbb pénzt, és nem az ha egy hét alatt kigyógyítanak valamiből. A környezet szennyezés pedig jelentősen hozzájárul a krónikus betegségek kialakulásához… Az egészség megóvásból lehet egy kis hasznot húzni, de nem ez hozza a maximális profitot…
Sidenote: Már egy ideje problémát jelent hogy a vizeinkben szaporodnak a hormonok aminek egy része a fogamzásgátlók használatából ered, és ezek bekerülnek az ivóvízbe. Kutatók ezt tartják a növekvő meddőség egyik okának.
Tovább rontja a helyzetet hogy mint jogi személy egyre több jogot szereznek a cégek, miközben felelősségük alig akad, számon-kérhetőségük korlátozott. Sokszor több joguk is van mint a természetes személyeknek. Próbáljatok ti állami mentőcsomagot kérni, vagy bizonyos pályázatokat megnyerni, adókedvezményeket kialkudni… [A The Daily show-ban csináltak is erről egy részt]
Sajnos a cégek csak a rövid távú önös érdekeiket tartják szem előtt, ez nem véletlen, nem csak az “ő” hibájuk, ez így van megtervezve. A társadalmi hatásokat, következményeket nem veszik, tudják figyelembe venni. Amikor a profit maximalizálás érdekében az embereket / munkavállalókat lecserélik robotokra (mert nem kell bért, egészségbiztosítást fizetni, nem lesz beteg, nem megy szülési szabadságra….), nem veszik figyelembe hogy emberek válnak munkanélkülivé, akik ezután nem tudják megfizetni hogy ilyen termékeket vegyenek. Ennek a határhelyzete ugyebár az amikor mindent robotok fognak gyártani, de akkor ki fogja megvenni azt amit gyártanak?
Az emberek rá vannak kényszerítve hogy dolgozzanak, azért hogy megélhessenek, és ahogy a termelésbe egyre kevesebb dolgozóra van szükség, új munkahelyeket kell feltalálni. (A modern kor rabszolgái) Az a gyanúm, hogy pont ezért van ez a sok bürokrácia, hogy (felesleges) munkával lássanak el embereket, csak azért hogy valahol dolgozhassanak. A másik, hogy ahogy a nagy üzletláncokat elnézem bőven van élelmiszer ahhoz, hogy valószínűleg az egész Föld (de legalábbis Magyarország) lakosságát ellássuk alapvető élelmezés szükségletük szintjén. Folyamatosan járnak le a szabatossági idők, és dobják ki, miközben az emberek éheznek…
A Nerdist Podcastban (valahol a 15. környékén) beszélgettek is arról, hogy néhány film stúdió olyan fiatal rendezőket keres akiknek kevés pénzük van, és így a megélhetésük teljesen a munkájuktól függ. Ugyanis olyan embereket akarnak akiket jól tudnak irányítani, és magukhoz tudnak láncolni. És itt nem kifejezetten arról van szó, hogy olcsó munkaerőt akarnak. Az állásinterjú meg valahogy így megy: “Mennyire vagy elkeseredett? Eléggé nélkülözhetetlen a megélhetésedhez ez a munka hogy mindent megcsinálj amit akarunk?”
Amit még itt meg akartam említeni a paradox of choice könyv/előadás, mi szerint a túl sok választási lehetőség a túl nagy szabadság nem vezet jobb közérzethez, épp ellenkezőleg…